Talán tettem valamit a hazámért - vagyonadó

  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.

Nagyon boldog vagyok!

Mai napon az Alkotmánybíróság a vagyonadóról szóló törvénynek ingatlanokra vonatkozó részét megsemmisítette.

Mivel az alábbiakban olvasható iratomban 2009. julius 30-án erre a részre vonatkozó kérelmeztem a törvény megsemmisítését, bízom abban, hogy az én beadványom is hozzájárult az egyébként nyilvánvalóan alkotmánysértő törvényi rendelkezések megsemmisitéséhez.

Nem kértem semmit cserébe hazámtól akkor, amikor cselekedtem. Mondjuk nem mondtam a FIDESZ-re utalva azt, hogy ha a parlamentbe juttatnak, akkor eltörlöm a vagyonadóról szóló törvényt.

Tettem azt, amit a lelkiismeretem diktált.

Siófokon 2010. január 26. napján.

Dr. Léhmann György

=====================================================================

Tisztelt Alkotmánybíróság!

Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b. pontja, valamint 37. § alapján a

az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. tv. alábbi

rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését

k é r e m :

2. § E törvény alkalmazásában:

1. építmény: a rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára és kiterjedésére tekintet nélkül minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a talaj, a víz vagy azok feletti légtér megváltozatásával, beépítésével jött létre,

2. épület: az olyan építmény, vagy az építmény azon része, amely a környező külső tértől szerkezeti elemekkel részben vagy egészben mesterségesen kialakított, elválasztott teret alkot és ezzel az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetőleg használat feltételeit biztosítja, ideértve az olyan létesítményt is, amely részben vagy teljes belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van.

3. épületrész: a társasházban, társasüdülőben önálló helyrajzi számmal rendelkező lakás, üdülő, továbbá az épület önálló rendeltetésű, a szabadból vagy az épület közös közlekedőjéből nyíló önálló bejárattal ellátott helyisége vagy helyiség-csoportja a 4. és 5. pontban foglaltak szerint azzal felel meg lakásnak, üdülőnek, hogy az ingatlan nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepel.

4. lakás: a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 91/A. §-a 1-6. pontjában foglaltak alapján ilyennek minősülő és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, lakóépület, kastély, villa, udvarház megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan,

5. üdülő: az ingatlan-nyilvántartásban üdülőként, üdülőépületként, hétvégi házként, apartmanként, nyaralóként, csónakházként feltüntetett vagy ilyenként feltüntetésre váró épület, épületrész,

6. lakóingatlan: lakásnak, üdülőnek minősülő épület, épületrész az ahhoz tartozó telekkel, telekhányaddal együtt,

10. forgalmi érték: az a pénzben kifejezhető érték, amely a vagyontárgy eladása esetén – a vagyontárgyat terhelő adósságok figyelembevétele nélkül – árként általában elérhető.

16. vagyoni értékű jog: a kezelői jog, a vagyonkezelői jog, a haszonélvezet, a használat,

17. a lakóingatlanon fennálló vagyoni értékű jog jogosítottja: az a személy vagy szervezet aki, vagy amely az ingatlan-nyilvántartásban a vagyoni értékű jog jogosítottjaként feltüntetésre került, Amennyiben az ingatlan terhelő vagyoni értékű jog alapításáról szóló okiratot az ingatlanügyi hatósághoz benyújtották – melynek tényét az ingatlanügyi hatóság széljegyezte – , az okiratban megjelölt, jogszerzésre feljogosított személyt vagy szervezetet kell a vagyoni értékű jog jogosítottjának tekinteni.

3. § Teljes személyes mentességben részesül:

a.) a Magyar Állam, a helyi önkormányzatok és azok társulásai, a települési, területi és országos kisebbségi önkormányzatok, költségvetési szerv, az egyház, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete.

5. § 1.) Az adó alanya az a személy vagy szervezet, aki vagy amely a naptári év (a továbbiakban: év) első napján a lakóingatlan tulajdonosa. Több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok. Amennyiben a lakóingatlant az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya, több jogosult esetén a jogosultak jogosultságaik arányában minősülnek adóalanynak.

2.) Az adót az adóalanynak kell megfizetnie. Ha az adó alanya a vagyoni értékű jog jogosítottja, és a végrehajtás vele szemben végrehajtható vagyon hiányában eredménytelenül zárult, úgy az adótartozást a tulajdonosnak kell tulajdoni hányada arányában megfizetni. Ha a vagyoni értékű jog jogosítottjának a lakóingatlan után adótartozása keletkezik, az adóhatóság a tartozás tényéről a tulajdonosokat értesíti.

7. § 1.) Az adóév első napjáig a 62. életévét már betöltött, a rokkantsági nyugdíjban, a baleseti rokkantsági nyugdíjban, a rehabilitációs járadékban részesülő magánszemély a lakcímnyilvántartás szerint és ténylegesen (életvitelszerűen) is lakóhelyéül szolgáló lakóingatlana utáni, őt adóalanyként terhelő adófizetési kötelezettségét illetően, továbbá a lakóingatlant öröklés útján megszerző kiskorú adóalany adófelfüggesztés iránti kérelemmel élhet az adóhatóság felé. Az adófelfüggesztés időszaka alatt az adót nem kell megfizetni. Az adófelfüggesztés az adóév első napjától, annak (3) bekezdés szerinti megszűnése napjáig tart. Az arra jogosult adózó az adófelfüggesztést legkésőbb az adófelfüggesztés időszaka első adóévének bevallásában kérelmezheti. Az ezen időpontot követően beérkezett kérelmeket az adóhatóság az adóévet követő év első napjától veszi figyelembe.

14. § 2.) Mentes a 62. életévét betöltött vagy rokkant-nyugdíjban, baleseti rokkantnyugdíjban részesülő magánszemélynek az év első napján a lakcímnyilvántartás szerint és ténylegesen is lakóhelyéül szolgáló, 50 millió forint adóalapot meg nem haladó lakóingatlana adóalapjából 10 millió forint, feltéve, hogy egyedül vagy ugyanezen feltételeknek megfelelő közeli hozzátartozójával él és a háztartás egy főre jutó jövedelme az adóévet megelőző évben az öregségi nyugdíj adóév első napján érvényes legkisebb összegének kétszeresét nem haladja meg.

I n d o k o l á s

A megsemmisíteni kért törvényi rendelkezések alkotmányellenessége megállapítása végett az Alkotmánynak alábbi rendelkezéseire hivatkozom:

2. § 1. bek: „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”

9. § 1. bek: „Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”

70/A § 1. bek: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faji, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

70/E § 1. bek: „A Magyar Köztársaság polgárainak joguk van a szociális biztonsághoz, öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.”

Ténybeli indokolásom előtt ismertetem a 31/2007. (V.30.) Alkotmánybírósági határozat indokolásának alábbi részét maradéktalanul elfogadva abból a célból, hogy az Alkotmánynak 2. § 1. bek-re hivatkozással elsősorban ily módon határozzam meg kérelmem alkotmányjogi alapját:

„Az Alkotmánybíróság számos határozatában kifejtette, hogy a jogállam alapvető, nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. Elsőként a törvényességi óvás alkotmányosságának vizsgálata során hozott 9/1992. (I.30.) AB határozatában mondta ki, hogy a „jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is” (ABH 1992. 59.65.)

A 26/1992. (IV.31.)AB határozatában az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy „a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. § 1. bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon.” (ABH 1992. 135. 142.) Több határozatában az Alkotmánybíróság kimondta azt is, hogy a normavilágosság sérelme miatt az alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a szabályozás a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad módot és ennek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára, illetőleg a normaszöveg túl általános megfogalmazása miatt teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak. (Pl. 1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993. 607. 608, 10/2003. (IV. 3.) AB határozat ABH 2003. 130, 135-136. 1063/B1996. AB határozat, ABH 2005. 722, 725-726, 381/B/1998. AB határozat, ABH 2005. 766. 769)

Az Alkotmánybíróság valamely jogintézménynek a jogi szabályozás rendszerébe történő beillesztésével kapcsolatosan a 47/2003. (X.27.) AB határozatában felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogalkotó az új jogintézmény és a meglévő szabályozás összhangjának megteremtését nem bízhatja csupán a jogalkalmazói jogértelmezésre. „Az alkotmányosan is elfogadott rendszerképző jogértelmezésnek meg vannak a határai: ez nem kerülhet szembe a jogbiztonság követelményével. A jogalkalmazói jogértelmezés ezért csak olyan működőképes jogszabályra épülhet, amely világosan kijelöli az adott jogintézmény célját, alkalmazásának kereteit, szempontjait és rendjét, az alkalmazásával érintettek körét, azok jogait és kötelezettségeit és az intézménnyel összefüggésben igénybe vehető jogorvoslati rendet.” (ABH 2003, 525, 549-550.)

------------------------

Kérelmem ténybeli indokolása:

1./ Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. tv. – továbbiakban vagyonadóról szóló törvény – 10. §-a szerint

„Az adó alapja a lakóingatlannak az adóév első napján fennálló forgalmi értéke.”,

míg a törvény 2. §-a szerinti értelmező rendelkezések 10. pontjában írtak szerint

„forgalmi érték: az a pénzben kifejezhető érték, amely a vagyontárgy eladása esetén – a vagyontárgyat terhelő adósságok figyelembevétele nélkül – árként általában elérhető.”

Az utóbbi jogszabályhelynél olvasható adósság fogalmát a vagyonadóról szóló törvény külön nem határozza meg, ezért az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 110. § 1. bek-ben rögzített alábbi adósság fogalom a vagyonadóról szóló törvény esetében is alkalmazandó:

„adósság a hitelviszonyon alapuló fizetési kötelezettség”

Fentieket összegezve a törvényekből most idézett fogalom-meghatározásoknak alapján tehát egyrészről az állapítható meg, hogy a vagyonadó alapja lakóingatlan esetén az a pénzben kifejezhető érték, amennyiért a lakóingatlan a hitelviszonyon alapuló fizetési kötelezettség figyelmen kívül hagyásával eladható,

másrészről pedig az is megállapítható, hogy a lakóingatlan értékét csökkentő adósságon kívüli terhek esetén – kezelői jog, vagyonkezelői jog, haszonélvezeti jog, használat joga – pedig azért veendők a vagyonadó alapjának számításánál figyelembe, mivel ezek a terhek a törvény 2. § 10. pontjában írtak szerint a forgalmi érték meghatározása során nem hagyhatók figyelmen kívül, – nem az ingatlannak adósságai – és e terhek fennállása esetén a vagyontárgy eladása során olyan nagyságú forgalmi értéket a lakóingatlannak eladásakor a terhek figyelembevételével nem lehet elérni, mint tehermentes állapotában.

Ily módon helyes értelmezése szerint a vagyonadóról szóló törvény 10. §-a következők szerint értendő:

„Az adó alapja a lakóingatlannak az adóév első napján fennálló, kezelői jog, vagyonkezelői jog, haszonélvezeti jog, valamint használat joga terhek esetén ezek értékcsökkentő hatása figyelembevételével megállapítható forgalmi értéke.”

------------------------

Fentiekben részletezett, nyelvhelyességi és logikai szempontból végzett helyes jogértelmezést elfogadva vizsgálandó a vagyonadóról szóló törvény 5. § 1. bek. 3. mondata:

„Amennyiben a lakóingatlant az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya, több jogosult esetén a jogosultak jogosultságaik arányában minősülnek adóalanynak.”

Ezt követően olvasható „Az adót az adóalanynak kell megfizetnie.” mondat határozza meg az adóalany fogalmát, míg a 2. § 16. pontban írtak pedig azt, hogy a vizsgálandó mondatban olvasható „vagyoni értékű jog” alatt a kezelői jogot, a vagyonkezelői jogot, a haszonélvezeti jogot és a használat jogát érti a törvény.

Mindezekből következően a vagyonadóról szóló törvény 5. § 1. bek. 3. mondata azért határozza meg adófizetésre kötelezett személyeknek – adóalanyoknak – a kezelői jog, vagyonkezelői jog, haszonélvezeti jog és használati jog jogosultjait, mert szerinte a törvény hatálybalépésével a vagyoni értékű joguk folytán adófizetési kötelezettségük keletkezhet.

Ellenben arról hallgat a törvény, hogy amennyiben az adó alapja a törvény 10. §-a szerint a lakóingatlannak forgalmi értéke, akkor az előzőekben részletezettek szerint a forgalmi érték számítása során a vagyoni értékű jogok értékcsökkentését azért kell figyelembe venni, mivel ezek nem a törvény szerint figyelmen kívül hagyható terhei az ingatlannak, és így megállapítható az, hogy a

vagyoni jogok jogosultjainak vagyonadó alapja a lakóingatlannak forgalmi értékében nem lelhetők fel, ezért adófizetésre nem kötelezhetők, és a vagyonadónak nem lehetnek adóalanyai.

A vagyonadóról szóló törvénynek ekként vizsgált 5. § 1. bek. 3. mondatának elemzéséből kiindulva értelmezhetetlen és indokolatlan az 5. § 2. bek-e 2. mondatától kezdődő alábbi rendelkezés is:

„Ha az adó alanya a vagyoni értékű jog jogosítottja, és a végrehajtás vele szemben végrehajtható vagyon hiányában eredménytelenül zárul, úgy az adótartozása a tulajdonosnak kell tulajdoni hányada arányában megfizetni. Ha a vagyoni értékű jog jogosítottjának a lakóingatlan után adótartozása keletkezik, az adóhatóság a tartozás tényétől a tulajdonosokat értesíti.”

2./ A törvény 4. §-a az adó tárgyát „Adóköteles a lakóingatlan”- ként jelöli meg, majd ebből a meghatározásból a lakóingatlannak fogalmát a 2. § 6. pontjában írtak szerint a „lakásnak üdülőnek minősülő épület, épületrész, az ahhoz tartozó telekkel, telekhányaddal együtt” mondattal fogalmazza meg, és ebből úgy gondolhatnánk, hogy a törvény szerint a lakóingatlan két részből áll: egyrészt épületből, vagy épületrészből, másrészt telekből, vagy telekhányadból.

Ellenben a törvénynek más rendelkezései ennek az ingatlanfogalomnak ellentmondanak az alábbiak szerint:

A vagyonadóról szóló törvény az ingatlannak fogalmát 000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000külön nem határozza meg, így minden további nélkül elfogadható a törvényben használt „ingatlan” szavak helyes értelmezése során a helyi adókról szóló 1990. évi C. tv. 52. § 15. pontjában meghatározott értelmezés:

„ingatlan: A föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog.”

Ebből kiindulva és visszatérve a vagyonadóról szóló törvényre, az értelmezési probléma ott kezdődik, hogy a törvény 2. § 4. pontjában irt „lakás” fogalom-meghatározását jelentő mondat befejező részénél

„…udvarház megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan”

mondatrésszel, ebben az „ingatlan” szó felhasználásával határozzák meg a lakás fogalmát. Ezt a törvény által meghatározott lakás fogalmat behelyettesítve a már idézett lakóingatlan fogalom-meghatározásba, - lakásnak minősülő épület vagy épületrészt a hozzátartozó telek, vagy telekhányaddal – a törvény szavait pontosan követve az állapítható meg, hogy lakás esetén a lakóingatlan fogalmának meghatározása során kétszeresen vették figyelembe a telket, vagy földet.

Egyszer földként megjelölve közvetve a lakásingatlan fogalmának meghatározása során, másrészt direkt módon telekként megjelölve a lakóingatlan egyik elemeként. Zavaros és pontatlan törvényalkotási eljárás következményeként.

Önmagában sem fogadható el állampolgárok kötelezettségeit meghatározó törvény esetében ilyen törvényalkotási zavar, de ez a probléma további hasonló törvényi problémát is keletkeztet.

------------------------

Ugyanis a vagyonadó tárgyát jelentő lakóingatlannal kapcsolatos lakással együtt megjelölt üdülő fogalom-meghatározása során a törvény 2. § 5. pontja szerinti mondat befejező része

„…csónakházként feltüntetett vagy ilyenként feltüntetésre váró épület, épületrész”

szerint már nem a lakásnál használt ingatlannak, hanem épületnek határozza meg az üdülő fogalmát.

A vagyonadó tárgyát képező kétfajta lakóingatlannak egyik fajtáját – lakás – ingatlannak, azaz épületnek és ehhez tartozó földnek, vagy teleknek tekinti, míg a másik fajtáját – üdülő – kizárólag épületnek, azaz a földtől, vagy telektől függetlennek tekinti.

Önmagában sem fogadható el állampolgárok kötelezettségeit meghatározó törvény esetében ilyen törvényalkotási zavar, de a törvényben további hasonló problémák is megállapíthatók.

------------------------

Ugyanis a lakás és üdülő fentiekben idézett, 2. § 4. és 5. pontokban olvasható fogalma abban egyezik, hogy mindkettőben olvasható az

„ingatlan-nyilvántartásban ……nyilvántartott (feltüntetett) vagy ilyenként feltüntetésre váró….”

mondatrész, és ebből az állapítható meg, hogy amennyiben a lakás, vagy üdülő még nincs nyilvántartva az ingatlan-nyilvántartásnál, csak akkor tekinthető a vagyonadó tárgya egyik elemének, ha a lakás, vagy üdülő az ingatlan-nyilvántartási feltüntetésre vár.

Ellenben a 3. pontban olvasható fogalom-meghatározásnál az „épületrész” fogalmánál olvasható mondat akként fejeződik be, hogy

„….a 4. és 5. pontban foglaltak szerint azzal felel meg lakásnak, üdülőnek, hogy az ingatlan nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepel”,

így ebből az állapítható meg, hogy amennyiben társasházban, vagy társasüdülőben található olyan önálló bejárattal rendelkező helyiség, vagy helyiség csoport, mely az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepel, az a 4. és 5. pontokban megfogalmazott lakásnak, vagy üdülőnek épületrészként megfelel, azaz a vagyonadó tárgya lehet.

Összehasonlítás eredményeként tehát a 4. és 5. pontokban irt, és épületrészekre is megfogalmazott feltétel szerint akkor is lehet az épületrész a vagyonadó tárgya, ha többek között ingatlan-nyilvántartási feltüntetésre vár, míg a 3, pontban írtak szerint ez akkor is a vagyonadó tárgya, ha nem vár az épületrész ingatlan-nyilvántartási feltüntetésre és nincs az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetve. Zavaros, és elkapkodott törvényalkotási eljárásra utal a törvénynek ez az ellentmondása is.

Önmagában sem fogadható el állampolgárok kötelezettségeit meghatározó törvény esetében ilyen törvényalkotási zavar, de a törvényben további hasonló problémák is megállapíthatók.

------------------------

Ugyanis a törvény lakás fogalmának meghatározását tartalmazó 2. § 4. pontjában irt mondatában hivatkozik egy másik törvénynek rendelkezésére, azt ide illesztve jelöli meg a fogalomnak egyik feltételét:

„lakás: a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 91/A. §-a 1-6 pontjában foglaltak alapján ilyennek minősülő …”

Helyes értelmezés szerint ebből a törvényi rendelkezésből arra kell következtetni, hogy a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó 1993. évi LXXVIII. tv. 91/A § 1-6 pontjai a lakásokra vonatkozóan ad felsorolást. Ezzel szemben a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó törvénynek 91/A. § 1. pontja a következőket rendeli:

„Lakás az olyan összefüggő helyiségcsoport, amely a

a.) helyiségei,

b.) közművesitettsége,

c.) melegviz-ellátása, és

d.) fűtési módja

alapján valamelyik komfortfokozatba (összkomfortos, komfortos, félkomfortos, komfort nélküli) sorolható.”

majd ennek a paragrafusnak 6. pontja a következők szerint kezdődik: „Szükséglakás az olyan helyiség…”

Ezeknek alapján megállapítható az, hogy a vagyonadóról szóló törvény lakásfogalom meghatározás során tévesen hivatkozik a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó 1993. évi LXXVIII. tv. 91/A § 6. pontra azért, mert a 6. pontban írtak nem minősítik lakásnak a szükséglakást azon egyszerű oknál fogva, mert a szükséglakás állhat egy helyiségből is, míg a lakás pedig mindig helyiségcsoport.

A vagyonadóról szóló törvénynek ezzel kapcsolatos alkotmánysértését egyébként a helyi adóról szóló 1990. évi C. törvénynek az 1995. évi IV. törvénnyel megállapított 52. § 8. pontja is alátámasztja az itt olvasható „lakás és szükséglakás” cím megjelöléssel. Melyből következően ez a törvényhely tudomásul vette azt, hogy a szükséglakás nem lakás a törvénynek helyes értelmezése szerint.

Önmagában sem fogadható el állampolgárok kötelezettségeit meghatározó törvény esetében ilyen törvényalkotási zavar, de a törvényben további hasonló probléma is megállapítható.

------------------------

Ugyanis az épület és építmény fogalmakat a vagyonadóról szóló törvény megalkotásáig számos más törvény is meghatározta úgy, hogy ezek a fogalmak egyértelműen és pontosan határozzák meg azt, hogy mi tekinthető épületnek illetve építménynek. Így például az épített környezet kialakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 2. § 8. és 10. pontja a következőket rögzíti:

„Építmény: építési tevékenységgel létrehozott, illetve késztermékként az építési helyszínre szállított, - rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára, készültségi fokára és kiterjedésére tekintet nélkül – minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a terepszint, a víz vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jön létre. Az építményhez tartoznak annak rendeltetésszerű és biztonságos használatához, működéséhez, működtetéséhez szükséges alapvető műszaki és technológiai berendezések is (az építmény az épület és műtárgy gyűjtőfogalma).”

„Épület: jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, amely szerkezeteivel részben vagy egészben teret, helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeltetés vagy rendeltetésével összefüggő tevékenység, avagy rendszeres munkavégzés, illetve tárolás céljából.”

Vagy a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. tv. 4. § b. pontja ekként rendelkezik:

„épület: a végleges rendeltetéssel megvalósított ingatlan, amely a talajjal való egybeépítés (az alapozás) vagy a talaj természetes állapotának természetes geológiai alakulatának megváltoztatása révén jöhet létre, a talajtól csak anyagaira, szerkezeteire való szétbontás útján távolítható el, ezáltal azonban eredeti rendeltetésének megfelelő használatra alkalmatlanná válik, az épülethez tartoznak azok a víz-, villany-, gáz- és csatornázási vezetékek, fűtési, szellőző-, légfrissítő berendezések és felvonók, amelyek az épület szerkezeteibe beépítve a használhatóságot és ellátást biztosítják, az ilyen vezetékek és szerelvények akkor is az épülethez tartoznak, ha azok használhatóságának biztosítása, ellátása mellett technológiai célokat is szolgálnak, vagy már meglévő épületbe később kerülnek beépítésre.”

Akadálya nem volt annak, hogy a vagyonadóról szóló törvényben ugyanúgy hivatkozzanak ezekre a jogszabályhelyekre úgy, mint ahogy a lakás fogalmánál az 1993. évi LXXVIII. tv. 91/A §-ra hivatkozik a törvény, de az esetben, ha az építmény és épület fogalmánál új fogalom megfogalmazására törekedtek, az elengedhetetlenül szükséges fogalmi kellékeket nem mellőzhették volna.

Az idézettekből megállapítható „végleges”, vagy az „építési tevékenységgel” szóhasználatokból következően új épület-építmény fogalmak alkotása esetén olyan meghatározást, mely szerint csak jogszabályban rögzített műszaki feltételek, szabványok betartása mellett lehet ezeket megvalósítani, valamint az épülethez-építményhez tartozóként a használhatóságot és ellátást biztosító vezetékek és berendezések említését nem lehet mellőzni az Alkotmány 2. § 1. bek-e szerinti jogalkotás esetén.

Ehelyett a vagyonadóról szóló törvénynek ezzel kapcsolatos rendelkezései a következők:

„építmény: a rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára és kiterjedésére tekintet nélkül minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a talaj, a víz vagy azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jött létre” illetve

„épület: az olyan építmény, vagy azon része, amely a környező külső tértől szerkezeti elemekkel részben vagy egészben mesterségesen kialakított, elválasztott teret alkot és ezzel az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetőleg használat feltételeit biztosítja, ideértve az olyan létesítményt is, amely részben vagy teljes belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van.”

Semmi nem utal ebből arra, hogy a vagyonadó tárgyaként megjelölt lakóingatlant jelentő lakás vagy üdülő épület-építmény használhatóságát és ellátást biztosító vezetékeket és berendezéseket az adó alapját képező forgalmi érték meghatározásánál figyelembe kell venni, legfeljebb azzal lehet érvelni, hogy a lakás fogalmánál hivatkozott 1993. évi LXXVIII. tv. 91/A § ilyen berendezésekre utal.

Ami természetesen még súlyosabb alkotmányjogi problémára azért vezet, mert ha elfogadjuk a lakás esetén ennek a külső jogszabálynak beillesztését, akkor az üdülőnél egyidejűleg elismerjük azt, hogy a vezetékek és berendezések azért nem tartoznak az adó alapjához, mert az üdülő fogalmi meghatározásánál nincs említve sem az 1993. évi LXXVIII. tv., sem más külső jogszabály.

Továbbá a vagyonadóról szóló törvénynek idézett építmény fogalma nem zárja ki azt, hogy a földbe mélyen és tartósan elhelyezett vaskampókhoz rögzített ponyvából készült sátrat, mint műszaki alkotást is a vagyonadóról szóló törvény szerinti vagyonadó tárgyának tekintsük. Csupán abból lehet gondolni azt, hogy a törvénynek helytelen megfogalmazása okoz ilyen abszurditást, mivel a törvény 2. számú mellékleténél irt korrekciós tényezők között 1.3. pont alatt

„Az épület függőleges teherhordó falazata, illetve az alkalmazott építési technológia”

címmegjelölés is olvasható. A ponyva nem teherhordó falazat, és így talán a sátorlakók mégsem fizetnek adót.

Önmagában sem fogadható el állampolgárok kötelezettségeit meghatározó törvény esetében ilyen törvényalkotási zavar, de az eddig már felsorolt és még ismertetendő alkotmányossági problémák, a törvény egészének megsemmisítését is indokolják.

===================

3./ A vagyonadóról szóló törvény 3. § a. pontjában írtak szerinti költségmentesség biztosítása folytán az ott felsorolt kedvezményezettekre – Magyar Állam, helyi önkormányzatok, azok társulásai, a települési, területi és országos kisebbségi önkormányzatok, költségvetési szerv, egyház – tekintettel megállapítható az, hogy a köztulajdonban álló, és egyébként a törvény szerint vagyonadó tárgyát jelentő lakóingatlan után vagyonadót nem kell fizetni, míg a magántulajdonban álló ugyanilyen ingatlanok után a törvény szerint kell vagyonadót fizetni.

Mindennapos szóhasználat szerint ezt nevezik pozitív diszkriminációnak a köztulajdon javára.

Alkotmány 9. §-hoz fűzött Kommentár szerint:

„az Alkotmány 9. § 1. bekezdésében, a tulajdonjoggal kapcsolatosan kifejtett egyenjogúság és egyenlő védelem – főként a 70/A § 1. bekezdésénél – a diszkrimináció-tilalom körében kapott értelmezést úgy, hogy az Alkotmány a tulajdon bármely formája tekintetében tiltja a megkülönböztetést. Az Alkotmánybíróság már 1990-ben kifejtette: Az Alkotmány 9. § 1. bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”

„Az Alkotmány nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg: a tulajdon bármely formájára nézve éppen diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg.”

Az ismertetésre tekintettel nem vitás, hogy a vagyonadóról szóló 2009. évi LXXVIII. tv. 3. § a. pontjában irt törvényi rendelkezés az Alkotmány 9. § 1. bek-be ütközően alkotmánysértő.

==================

4./ A vagyonadóról szóló törvény 7. § 1. bek-e szerint adófelfüggesztés iránti kérelmet rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíjban, rehabilitációs járadékban részesülő személy terjeszthet elő, valamint nyugdíjazásától függetlenül minden 62. életévet már betöltött személy. Ebből a törvényi rendelkezésből következően tehát az öregségi nyugdíjban részesülő 62. életévet be nem töltött személy akkor sem terjeszthet elő ilyen igényt, ha a törvény kihirdetése előtt már évekkel öregségi nyugdíjba került, míg a nyugdíjazását nem kérelmező 62. életévet betöltött személy akkor is jogosult a kérelem előterjesztésére, ha egyetemi rektori munkaviszonya folytán további hét évig havi 4 millió forint jövedelemben részesül.

Tekintettel arra, hogy a vagyonadóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény szövege

„A Magyar Köztársaság Országgyűlése a vagyonarányos közteherviselés elvének fokozottabb érvényre juttatása érdekében a következő törvényt alkotja”

mondattal kezdődik, a törvény 7. § 1. bek-hez fűzött fenti indokolással bizonyítottam azt, hogy ezzel a kezdő mondattal a törvényalkotó megtévesztette a magyar társadalmat, hiszen bizonyítottan nem a közteherviselés elvének fokozottabb érvényre juttatása okából alkották ezt a törvényt.

Erre tekintettel az Alkotmány 2. § 1. bek-be ütközően azért is alkotmánysértő a törvény, mivel a valótlan indok közlése folytán a törvény hatályosulása esetén „demokratikus jogállam”-ról a demokrácia hiánya okából nem beszélhetünk.

------------------------

Tovább vizsgálva a vagyonadóról szóló törvénynek utóbb vizsgált 7. § 1. bek-ben irt mondatát az is megállapítható, hogy a 61 éves öregségi nyugdíjban részesülő, munkaviszony esetén elérhető jövedelemnél kisebb jövedelmet – nyugdíjat - elérő személy életkora miatt kerül hátrányba azzal a 62. életévet betöltött személlyel szemben, aki a munkaviszonya folytán jelentősebb jövedelmet tud elérni.

Erre tekintettel az Alkotmány 70/A § 1. bek. alapján az állampolgári jogok gyakorlásában születési időpont miatti hátrányokozás folytán is alkotmánysértő a törvény.

------------------------

Tovább vizsgálva a vagyonadóról szóló törvénynek utóbb vizsgált 7. § 1. bek-ben irt mondatát, megállapítható az, hogy abban az esetben ha ennek a törvényi rendelkezésnek megfelelően betöltötte az adó alanya a 62. életévet, de együtt él házassági vagyonközösségben 62. életévet be nem töltött azzal házastársával aki a közös lakóingatlanukra tekintettel szintén alanya a vagyonadónak, a 62. életévet betöltött személy fele részben viseli házassági vagyonközösség folytán azt a vagyonadót, amit a 62. életévet be nem töltött házastársának azért állapítanak meg, mivel nincs lehetősége adófelfüggesztést kérelmezni.

Másképpen fogalmazva azért kell a 62. életévét betöltött személynek viselni házastársa miatt az adó fele részét, és így házastársának életkora miatt azért kerül hátrányba másokkal szembe, mivel évtizedekkel korábban nem választott idősebb házastársat.

Ezért az Alkotmány 70/A § 1. bek. alapján az állampolgári jogok gyakorlásában születési időpont – házastárs születési időpontja – miatti hátrányokozás folytán is alkotmánysértő a törvény.

Utóbbi érvelések értelemszerűen a vagyonadóról szóló törvény 14. § 2. bek-ben írtakkal kapcsolatosan is indokoltak és így az alkotmánysértés a törvény 14. § 2. bek-nél is megállapítható.

------------------------

5./ Hallgat arról a vagyonadóról szóló törvény, hogy a vagyonadó tárgyaként megjelölt lakás, vagy üdülő ingatlanra a Ptk. 657., illetve 114. § alapján ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom esetén vagyonadó kivetése az ingatlan forgalmi értékének megfelelően lehetséges-e vagy sem.

Abból kiindulva, hogy a 114. § 1. bek-e alapján bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom esetén ingatlan eladása a jogosult hozzájárulása nélkül nem lehetséges, valamint a vagyonadóról szóló törvény 2. § 10. pontja szerint a forgalmi érték az a pénzben kifejezhető érték, ami a vagyontárgy eladása esetén elérhető, kézenfekvő az az álláspont, hogy elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt lakóingatlan esetén vagyonadó kivetése sem lehetséges. Hiszen ha nem lehet e teher folytán az ingatlant értékesíteni, akkor ennek a forgalmi értékét sem lehet megállapítani adott időpontban.

------------------------

Probléma akkor merül fel, ha a törvény hallgatását állampolgárok előtt ismeretlen okból úgy kell tekinteni, mintha az elidegenítési és terhelési tilalom is adósság lenne, azaz az elidegenítési és terhelési tilalom figyelmen kívül hagyásával kell a forgalmi értéket meghatározni és az adót kivetni.

Az adóalanyt, azaz az ingatlan tulajdonosát sújtva.

Annak az ingatlantulajdonosnak vetnek ki ebben esetben vagyonadót, aki vagy egészségi állapota, vagy életkora miatt saját magát eltartani nem tudja, tartásra kötelezhető hozzátartozója nincs, így az egyetlen és jelentősebb vagyontárgya, a lakóingatlana örökül hagyása fejében remélheti azt, hogy halála napjáig emberi körülmények között élhet mások, az örökösök segítségével.

Tehát ezt az örökhagyót kívánják a vagyonadóról szóló törvény szerint az eddig még nem ismert újabb adóval sújtani. Könnyű belátni azt, hogy ennek az ingatlantulajdonosnak egészsége, vagy élete veszélyeztetése nélkül általa a vagyonadó kifizetése nem lehetséges.

Erre tekintettel az Alkotmány 70/E § 1. bek-e alapján is alkotmánysértő a törvény:

„A Magyar Köztársaság polgárainak joguk van a szociális biztonsághoz…”

Siófokon 2009. július 30. napján.

Tisztelettel:

Dr. Léhmann György 8600 Siófok Szűcs u. 1. sz. a. lakos kérelmező

Tartalom átvétel