Huszonhárom évvel ezelőtt alakult meg az államszocializmustól megszabadult Magyarország első szabadon választott kormánya. Botos Katalin és Botos József egy kétrészes cikksorozat keretében az utóbbi bő két évtized statisztikai adatait és gazdasági folyamatait elemezve tekintett végig a rendszerváltás óta eltelt időszakon.

Minden demokratikus országban a gazdaságpolitika feladata olyan körülmények megteremtése, amelyben az emberek életszínvonala, életminősége javul. Nemcsak egyes rétegeké, hanem az ország egész lakosságáé. Hogyan állunk ebből a szempontból? Mit mondanak a háztartás-statisztikai adatok Magyarország közelmúltjáról? Miképp értékelhető Hazánk rendszerváltás első két évtizede a kommunizmus utáni első szabadon választott kormány megalakulása után 23 évvel?

Gazdasági növekedés és az életszínvonal

A lakosság nagy részének életkörülményeit meghatározó munkajövedelmek nem növekedtek túlságosan gyorsan. Mi több: reálértékben egyenesen csökkentek. Az egy főre jutó éves munkajövedelem 1989-ben 76 999 Ft volt, 2009-ben 499 985 Ft. Vagyis, nominális értékben a nettó munkajövedelmek 649 százalékkal emelkedtek. Ha ezt az inflációval korrigáljuk, azt állapíthatjuk meg, hogy a 2009-es szint már csak 48,8 százalékát teszi ki a húsz évvel korábbinak!

A nominális nettó munkajövedelmek aránya 1989-ban még a folyó áras GDP 46,5 százalékát, tehát majdnem felét tette ki. És most kapaszkodjanak meg: 2009-re az érték mindössze 19,2 százalék! Azaz, a GDP-arányában, amely tartalmazza a munkajövedelmeket, a tőkejövedelmeket és az állam ezekből való részesedését, a munkajövedelmek drasztikusan csökkentek.

Természetesen, figyelembe kell vennünk, hogy a szocialista időkben a „dolgozó nép" valóban alapvetően a bérjövedelmekből élt meg. Azóta kialakult egy jelentős, olykor a milliós nagyságrendet is elérő, de mindenképpen sok százezer személyt kitevő kisvállalkozói réteg, amelynek tagjai döntően önfoglalkoztató kényszervállalkozók. Ők többnyire minimálbéren tartják nyilván magukat, hogy megspórolják az adó és járulék-költségeket. Így az ő megélhetésükhöz szükséges jövedelem egy része valójában a profit között mutatható ki. A napi túlélés kényszere törvényszerűen rövidlátóvá teszi az embereket. Nem törődnek azzal, hogy az így fizetett járulékok alapján aztán valóban igen kicsi nyugdíjra számíthatnak idős korukban.

Eltűnt 1,5 millió munkahely

Elgondolkodtató, hogy míg a rendszerváltáskor 5,3 millió foglalkoztatott volt, most számuk csak 3,8 millió. Közismert tény, hogy a szocializmusban rejtett munkanélküliség volt. De valóban ekkora? És ha igen, az új piacgazdaság miért nem szívta fel őket? Látnunk kell, hogy a rendszerváltozás nem hozott kellő fellendülést, piacot, munkahelyeket. Pontosabban: nem eleget. Mást hozott, olyan feladatokat, amelyekre nem voltak felkészülve a szabolcsi ingázó segédmunkások. A dél-dunántúli területen is a harcoktól dúlt, szétesett Jugoszlávia utódállamaihoz voltak közel, s ráadásul a szén- és uránbányászat is összeomlott a térségben. Baranyában ezért éppúgy nagy a munkanélküliség, mint Miskolc környékén. Az alföldi megyékben a TSZ-ek szétesésével, a mellék-üzemágak megszűntével ugyancsak sok munkahely szűnt meg.

Nem lenne a munkajövedelmek visszaszorulása oly nagy probléma, ha széles középrétegeknek lenne tőkejövedelme, azaz megtakarítások és befektetések hozama. Csakhogy ez nem jellemző a társadalomra. Magyarországon nem jelentős a középosztály. Sok vagyontalan szegény ember él máról holnapra, és kevés a gazdag. Már majdnem latin-amerikainak tekinthetnénk a társadalmunkat, ha nem lenne az a lényeges körülmény, hogy viszonylag sokaknak van lakástulajdonuk. Nem lakunk favellákban, bár éppen most fenyegeti a lakosság egy részét otthonának elvesztése, a szerencsétlen svájcifrank-hiteles lakásakció következtében.

Miből élnek akkor a családok?

Feltehetően van a reálfogyasztásnak egy statisztika által meg nem ragadható része is. Ez a szürke gazdaságban végzett munka, s az ez által lehetségessé váló fogyasztás. Azt is tudjuk azonban, hogy 1990-es 2,5 millió nyugdíjas ma már 3 millió, vagyis sokan a járadékosok számát gyarapítják, ami az államháztartás terhe lett. Több mint félmillió volt az első ciklusban a munkanélküliek száma, ami szintén közterhekből volt finanszírozandó. Mint idéztük, majd egymilliónyian a kényszer-önállóságba menekültek, mini-vállalkozóként minimálbéren tartva magukat, próbáltak valami megélhetést biztosítani.

A szociális juttatások számos családban fontos forrást jelentenek a megélhetéshez. A pénzbeli társadalmi juttatások aránya 1989-ben 24 691Ft/fő/év volt, míg 2009-ben 361 802 Ft/fő/év. Inflációval korrigálva, reálértéken ez 10 százalékos emelkedést jelentett... Így adódott, hogy a családok (háztartások) nettó pénzjövedelme 1989-ben 52 százalékát, 2009-ben 33 százalékát tette ki a GDP-nek. Látható, hogy a társadalom egyre nagyobb mértékben függ az állami juttatásoktól, mert munkajövedelméből nem tudna megélni. A magyar bérek az ausztriainak 1/4-ét, 1/5-ét teszik ki, az árak viszont nagyjából azonos szinten vannak, tehát a bérek vásárlóereje relatíve alacsony. Szükség van az újraelosztásból kapott jövedelem-részekre is.

Ismét meg kell jegyeznünk, hogy nem a burkolt munkanélküliség időszakát sírjuk vissza, látnunk kell, hogy a munkanélküliségnek is vannak költséges és társadalmilag rendkívül káros következményei. Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy magas fiatalkorú munkanélküliség esetén nemzedékek szoknak le a munkáról. Kialakul a társadalmi vélekedés, hogy munka nélkül is meg lehet valahogy élni, s ezeket a rétegeket roppant nehéz lesz a munka világába visszavezetni. Márpedig munka nélkül nincs értelmes élet. Arról nem is beszélve, hogy ki termel jövedelmet majd nyugdíjas korukban a jelen generáció tagjai számára, ha az utánuk következő generációk nem dolgoznak, s nem fizetnek adót, járulékot? Az is igaz, hogy ebben a munkáról való „leszokásban" nemcsak az van benne, hogy nagyvonalú a munkanélküli segély, vagy az egyéb szociális támogatások rendszere, (ami adott estben deficitet okoz az államháztartásban), hanem az is, hogy kevés a munkalehetőség. Egyszerűen fölöslegessé vált a munkaerő, mágpedig nemzetközi méretekben.

Előretört a szolgáltatói társadalom

Ennek részben maga a technikai haladás az oka. Ezért alakult ki a szolgáltatói társadalom, amelynek lényeges eleme a humán erőforrás felhasználása. Munkát adunk egymásnak azzal, hogy szakosodunk a korábban a háztartásban elvégzett feladatok nyújtására, piaci alapon. Persze, ezt csak akkor tehetjük meg, ha a körülöttünk lévők eleget keresnek ahhoz, hogy ezeket a szolgáltatásokat megvásárolják. Szinte azt mondhatjuk, hogy a fejlett ipari társadalmak fejlődésének alapja a munkások bérharca volt, amely kiküzdött egy olyan osztozkodási arányt a termelésben a tőkésekkel, amely elegendő fedezetet biztosított a személyes szolgáltatások megvásárlására. Arra, hogy gyorsétteremben reggelizzünk, mosodában mosassunk, fodrásszal csináltassuk meg a hajunkat, szakavatott ápolóra bízhassuk idős, vagy beteg hozzátartozónkat.

Természetesen, nem csupán személyi szolgáltatások vannak. A termelést kiszolgáló emberi munka egyre nagyobb része is a szolgáltatások körébe tartozik, amit nem lehet géppel pótolni. Igaz, a számítástechnika fejlődése még e téren is sokszor kiküszöböli az emberi tényezőt, de valahol, a munkafolyamat-sor végén mindig ott találjuk a magas humántőke-értékkel rendelkező, tanult, kreatív embert. Most már csak az a kérdés, hogy a humántőke fejlesztése pusztán piaci alapon megoldható-e. Raghuram Rajan (2010) arra hívja fel a figyelmet, hogy ez még a világ legfejlettebb gazdaságában sincs feltétlenül így, és nagyobb állami szerepvállalásra ösztönöz - liberális professzor létére - az oktatásügyben. Különösen kérdéses ez hazánkban, ahol a bérek olyan alacsonyak, s vásárlóerejük oly szerény, hogy oktatási, önképzési költségek vállalására nem elegendőek. Még hitel formájában sem, ha nem változik a bérek jövőbeli színvonala. Miből fizeti ki ugyanis négy-öt éven belül valaki a képzési célra felvett diákhitelt, a jelenleg alacsony magyar induló (és átlag) bérek mellett? S hogyan kezdi el önálló életét, hogyan alapít családot?

Csökken a kereslet a képzetlen munkaerő iránt

Szerepet játszik ebben, hogy a gazdaságélénkítés céljából a fejlett országokban minimálisra csökkentett kamatráták eltorzították a munka-tőke értékarányt. Ezért van, hogy a gazdaság, (mármint Amerikában), ha növekszik is, nem a munkaigényesebb, hanem a tőkeigényesebb megoldásokat választja, hiszen az - relatíve - olcsóbb. Ezzel „alávág" a foglalkoztatás növelésének, ami pedig a politika elsődleges célja lett volna. Egyébként, lássuk be, a fejlett országokban a kínálat a fizetőképes kereslet határait messze meghaladja, ezért terjedt el a fogyasztási hitel széles körben, előre hozva a jövőbeli jövedelmek által lehetővé tett fogyasztást ezekben a gazdaságokban.

Magyarországon természetesen más volt a baj. Nálunk a nagyon drága tőkeköltségek, amelyek - ellentétben az idézett amerikai példával -, az eladósodottságunk miatti magas kamatokból fakadtak, nehezítették a gazdaság modernizálását, és predesztinálták a gazdaságot az elmaradottságra. A relatíve alacsony béreket egyébként megemelték a járulékos költségek, így azok annyira nem is voltak végső soron olcsók. De azért mégis elmaradt a magasabb bérű nyugati gazdaságok bérköltségeitől, s ezért a külföldi tőke - ha idejött - az összeszerelő jellegű munkákra látta az ország gazdasági viszonyait alkalmasnak. Számára viszonylag olcsó volt a gépsorok beszerzése az (otthoni) alacsony tőkeköltségek mellett, mi meg biztosítjuk a viszonylag alacsony bérű folyamatos üzemeltetést...

...

A cikksorozat második részében Botos Katalin és Botos József a demográfiai hatásokat, valamint az államadósság és az adósságszolgálat alakulását vizsgálja.

Felhasznált irodalom:

- Raghuram Rajan: Fault Lines. Touchton Books, Priceton, 2010

- Mérő László A pénz evolúciója Tectum Kiadó, 2007

- B.Eichengreen-R Hausmann: Other peoples money. University of Chicago, 2005

- KSH Zsebkönyvek, 1990-2012

...

Botos József egyetemi docens, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság korábbi főigazgatója, Botos Katalin egyetemi tanár, a Pénzügyi Szemle szerkesztőbizottsági tagja.

http://www.penzugyiszemle.hu/vitaforum/merlegen-a-rendszervaltozas-ket-evtized-szamokban-1