Brutális infláció Németországban
Néplap, 2008, augusztus 11 - 09:54
Németországban júliusban a nagykereskedelmi árak 1,4 százalékkal növekedtek az előző hónaphoz képest, és 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - jelentette be hétfőn a Szövetségi Statisztikai Hivatal.
A nagykereskedelmi árak éves drágulási üteme az 1981 novemberi nyugatnémet árdrágulás óta most volt a leggyorsabb.
Döntően az üzemanyagok és a fűtőanyagok árdrágulása gyorsította a nagykereskedelmi árak emelkedését.
A szakértők 0,5 százalékos havi, illetve 9,0 százalékos éves áremelkedésre számítottak júliusra.
Júniusban 0,9 százalékos volt a havi,illetve 8,9 százalékos az éves nagykereskedelmi árdrágulás.


Magyarország 6,7%
A fogyasztói árak júliusban 0,1 százalékkal emelkedtek júniushoz képest, és 6,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az év első hat hónapjában 6,8 százalékkal emelkedtek az árak.
A fogyasztói árak júliusban 0,1 százalékkal emelkedtek júniushoz képest, és 6,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Az elemzők júliusra 6,5 százalékos 12 havi áremelkedést vártak.
Az év első hat hónapjában 6,8 százalékkal emelkedtek az árak. A fogyasztói árak tavaly júliusban nem változtak júniushoz képest, és 8,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.
Csúcson az infláció Nagy-Britanniában is
Több mint kétszeresen múlta felül a Bank of England inflációs célkitűzését a júliusi brit ráta. Elemzők az élelmiszerek rakétasebességű drágulásának tulajdonítják, hogy éves szinten az előre jelzett kettő helyett 4,4 százalékon állapodott meg a mutató. Ennek nyomán azonnal mérséklődtek a kamatcsökkentési várakozások Nagy-Britanniában. Reuters