Gorbacsov 25 éve, 1985. október 15-én indította el reformját

  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.

A Szovjetunió szétesése paradox módon akkor kezdődött, amikor valóra vált Hruscsov nagy álma: az acél- és a széntermelésben lehagyta az USA-t. Azt egyszerű volt kiszámítani, hogy e cél eléréséhez évente mennyivel kell növelni a termelést, és ezt a tervet meg is lehetett valósítani. Csakhogy ez nem jelentette a Hruscsov által 1959-ben kitűzött cél elérését: 1970-ig, legkésőbb 1980-ig maguk mögött hagyni az USA-t, mert akkor már a fejlettség fokát nem acélban és szénben mérték.

Könnyű volt bizakodó terveket csinálni, hisz a Szovjetunió mindössze egy évvel volt az USA mögött, amikor 1952-ben kipróbálta a hidrogénbombát, sőt messze az USA előtt volt, amikor 1957-ben fellőtte az első műholdat és egymás után aratta sikereit az űrkutatásban. (Akkor még ez a vicc járta: Mit találnak a Holdon az amerikaiak? Oroszokat!) Még az össztermelés is alapot adott a bizakodásra: 1950 és 1970 között a Szovjetunió részesedése a világtermelésben 11-ről 12,3 százalékra emelkedett. Gyorsan kiderült azonban, hogy a szovjet gazdaság nem bírja el e versenynek a terhét, még csak az állandó fegyverkezését sem. Nemcsak a lemaradás lett mind nagyobb, nemcsak Japán és Németország előzte meg, hanem a szovjet gazdaság az egyik válságból a másikba bukdácsolt, mind nyilvánvalóbb lett, hogy a bürokratikus apparátus terhével, a központi irányítás merevségével nem lehet versenyt futni. És így a gondolkodó emberek elveszítették hitüket e rendszer fölényében, amitől már csak egy lépés hiányzott a változtatás szükségességének felismeréséhez.

Eredménytelen, felemás vagy félresikerült reformkísérletek előbb is voltak: már Hruscsov próbálkozott némi változtatással, utána nagy viták folytak a „gazdasági reformról”. De a brezsnyevi korszak a nagy „bemerevítés” időszaka lett. Nem véletlen, hogy a KGB éléről a párt élére került Andropov foglalkozott először komolyan a változtatás gondolatával, hisz a szovjet rendszerben a biztonsági szolgálat feladata volt, hogy ne a pártpropagandához, hanem a realitáshoz igazodjon. Neki azonban nem volt ideje terveit megvalósítani. Halála után még egy rövid időre jött a brezsnyevi korszak igazán szenilis terméke, Csernyenko, és csak utána jöhetett Andropov választottja, az 54 éves Gorbacsov.

A rendszerváltás huszadik évfordulójának évében nem egy alkalommal vetődött fel a kérdés: hogyan kezdődött? A folyamat beindulásával kapcsolatban 2006-ban a világ már megemlékezett annak huszadik évfordulójáról hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVII. kongresszusa 1986. február 25-én elfogadta a peresztrojka programját. Az idén egymást érő évfordulók között március 11-én a világ megemlékezett arról, hogy 25 évvel ezelőtt került Gorbacsov a párt élére. Mi az évfordulók évének vége felé annak 25. évfordulóját választottuk, hogy Gorbacsov 1985. október 15-én indította el a reformját. Abban az évben ugyanis, amelyben Európa annyit foglalkozott a rendszerváltással, emlékeztetni kell arra, hogy a folyamatot Gorbacsov indította el.

Nem is annyira azzal, hogy a vállalatok központi irányítását a „termelői önigazgatással” (vállalati önállósággal, önálló gazdasági elszámolással, önfinanszírozással) váltotta fel, hanem azzal, hogy a sajtó és a viták felszabadításával, a hidegháború leépítésével megteremtette a feltételeket a folyamat beindulásához. És azzal, hogy nem is tett kísérletet a folyamat leállítására. Gorbacsov lényeges érdemének tartja, hogy (szerinte még az új világháborút is kockáztatva) nem alkalmazott erőszakot a kelet-európai változások megakadályozására. Holott még Thatcher brit miniszterelnök és Mitterrand francia elnök is a német egyesülés megakadályozására biztatta. („Mi annyira szeretjük a németeket, hogy két Németországot akarunk” – mondta Mitterrand.) És a visszaemlékezések egyértelműen azt hangsúlyozzák, hogy milyen egyszerű lett volna még 1991. december 8-án is letartóztatni a Szovjetunió felbomlásának kimondására összegyűlt orosz, ukrán és fehérorosz elnököt, hisz a népszavazáson kétharmados többsége volt a Szovjetunió megmaradásának.

Miért nem a kínai modellt választotta Gorbacsov? Ez a leggyakrabban feltett kérdés a „század legnagyobb misztériumának”, Putyin által „világtörténelmi katasztrófának” nevezett fordulattal, a Szovjetunió felbomlásával kapcsolatban. Mert a Szovjetunión nincs mit sajnálni: a világ kétségtelenül jobb lett letűnésével. De elgondolkodtató, hogy megérte-e az az ár, amelyet a világ a nacionalizmus újjáéledésével, a kissztálinok rendszerének kialakulásával néhány utódállamban az orosz nép szenvedésével és azzal a megoszlással fizetett, hogy az oroszok 50 százaléka nagyra értékeli Sztálin művét, 42 százaléka szerint az országnak új Sztálinra van szüksége, és csak 48 százaléka emlékeztet Sztálin bűneire. Mert még az orosz nacionalizmus is csalódott, hisz – Szolzsenyicin megfogalmazásában – csak addig akart elmenni, hogy „Menjenek a kelet-európaiak, de fizessenek világpiaci árat a kőolajért, földgázért.”

Erre a kérdésre csak egy választ találtunk. A The Moscow Timesben fogalmazta meg egy orosz tudós. E szerint Kínától eltérően először is a szovjet polgár működő gazdasággal bíró világhatalomnak vélte országát. Másodszor: a reformokat vállaló kínai államapparátussal szemben a szovjet bürokrácia ellenállt. Harmadszor: a szovjet tétovázással szemben Kínában a reform szilárd nemzeti eltökéltséggé vált. Negyedszer: a szovjet gazdaságban a hadi nehézipar volt az uralkodó, a kínai parasztgazdasági fölénnyel szemben, ezért a rendszer leépítése a Szovjetunióban elszegényedést, Kínában a tömegek életszínvonalának javítását jelentette. És ötödször: a Szovjetunió hadban állt a világgal, Kína segítséget kapott.

Gorbacsov történelmi érdeme

Kevés ilyen tömör, lényegre törő és őszinte írást olvastam ebben a témában. De, mert ez az időszak mindmáig nagy részében "tabu", illetve kényes témának számít, mégis fűznék néhány megjegyzést a cikkhez. 1945 óta, a számítógép feltalálásától, a Világban nincsenek spontán, csakis tervezett és irányított folyamatok vannak.
A Szovjetunió szétesése ugyan túllőtt azon a titkos potsdami záradékon, mely szerint Kelet Európa felosztása 50 évre korlátozódik. Bár e paktumot Sztálin nem vette komolyan, kései utódai annál inkább respektálták és hajszál pontosan végre is hajtották. A Világbank globalizációs terveibe semmiképp sem fért bele a "két világrendszer", amely szétszakítván a világ politikai gazdasági, katonai, és technológiai egységének terveit,útjában állt olyan programoknak mint az űrtávközlés, a "mobilizáció", az internet, stb.
Brezsnyev még természetesnek tűnő halála után, szalámi taktika szerűen kellett megszabadulni, a még mindig abszolút hatalmat birtokló elaggott "vének tanácsától" és át kellett játszani a hatalmat a pártnomenklatúra reform szárnyának, a "szocializmus árulóinak" kezébe.Gorbacsov tehát nemcsak "hagyta zajlani" az eseményeket,hanem tudatosan vaskézzel irányította azokat. A gláznoszty, a peresztrojka, az ideológia felszínén úszó propagandája alatt igen kemény operatív megmozdulások zajlottak,lényegében attól a pertől kezdve, amikor Gorbacsov beült Andropov megüresedett KGB vezéri székébe. Andropov és Csernyenko halála már egyértelműen illeszkedik az események láncolatába...Az ortodox főkáderek eltávolítása még a 90-es évek derekán, Jelcin idején is folyt, utolsó látványos aktusa lényegében a "fehér ház" tűz alá vételével zárult le.
De térjünk vissza a kezdetekhez.
Az a technokrata csoport, amely Gorbacsov mögött állt,nyilván az USA-ban működő nagy létszámú KGB ügynök csoporton keresztül lépett kapcsolatba az amerikai kollégákkal,majd a Világbank technokratáival, a Hudson intézettel, és a gazdasági szakértőkkel. Legnagyobb megoldandó problémájuk a szovjet apparatsik tömeg és a katonai vezetés kulcsfiguráinak megnyerése volt. Ezek megvásárlásán múlott a különösen veszélyes akció sikere. Hogy milyen csodálatos eredménnyel zárult ez a manőver, mi sem bizonyítja inkább, mint pl. az, hogy Burlakov nevének keresőbe írása után összeomlott nálam a Firefox...
Gorbacsov a történelemben példátlanul ügyes manőverrel épített le, zúzott szét egy világbirodalmat,igen csekély véráldozattal, amely kiváló szervező készségét bizonyítja. Grandiózus tettének következményeit viszont már nem vállalta. Ebben a térségben a hatalom soha sem foglakozott különösebben a nép érdekeivel és szenvedésével.Egyszerűen eszköznek tekintette az igavonó tömeget és gond nélkül fel is áldozta céljainak oltárán.
Azt kell mondanom, e tradíciók napjainkban sem változtak egy jottányit sem !!

Tartalom átvétel