Odalett a szlovák csoda
A vártnál nagyobbat zuhant a szlovák gazdaság. Az első negyedévi GDP 5,6 százalékkal esett vissza az előző évhez képest. Szlovákia éves visszaesésével a leggyorsabban romló európai gazdaságok közé került.
Szlovákia hazai összterméke (GDP) az első negyedévben 14,648 milliárd euró (136,2 milliárd forint). Ez 5,6 százalékkal elmaradt a tavalyi első negyedévitől, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban szerdán, rontva a május 15-én kiadott előzetes becslésen, amely 5,4 százalékos visszaesésről szólt.
Az előzetes becslés megjelenése előtt az elemzők csak 2,4 százalékos visszaesésre számítottak. Ez volt az első negatív negyedévi GDP-adat kilenc éven belül, utoljára 2000 első negyedében csökkent a szlovák GDP éves összehasonlításban.
Tavaly az utolsó negyedévben a szlovák GDP 2,5 százalékkal nagyobb volt az egy évvel azelőttinél.
A GDP keresleti oldalán, rendre éves egybevetésben, a lakossági fogyasztás 1,2 százalékkal csökkent az első negyedévben, miután tavaly átlagosan 6,1 százalékkal nőtt.
A közfogyasztás 1,2 százalékkal nőtt, a tavalyi, 4,3 százalékos többlet után.
A termelő beruházások 4,1 százalékkal visszaestek, miután tavaly 6,8 százalékkal gyarapodtak.
Az export 24,3 százalékkal zuhant, miután tavaly 3,2 százalékkal nőtt.
Az import 22,6 százalékkal apadt, a tavalyi, 3,3 százalékos növekedés után.
A munka termelékenysége 3,8 százalékkal romlott a tavalyi első negyedhez képest, miközben a foglalkoztatottak száma 1,9 százalékkal 1,873 millióra csökkent.
Szlovákia éves visszaesésével a leggyorsabban romló európai gazdaságok közé került, csak Románia (- 6,4 százalék), Németország (-6,9 százalék), Észtország (-15,6 százalék), Lettország (-18,6 százalék) és Litvánia (-10,9 százalék) produkált nagyobb visszaesést az egy évvel korábbihoz képest, az EU statisztikai hivatalának májusi, előzetes becslése szerint.

