Thatcherizmus? Beszéljenek a számok

  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.

Egymást érik Magyarországon a drasztikus megszorításokat követelő csomagok. Ha már a kormány és az ellenzék késlekedik a világos javaslatok megfogalmazásával, akkor a gazdasági és tudományos élet szereplői tesznek le programokat, melyek erősen hasonlítanak Margaret Thatcher brit kormányfő kőkemény gazdaságpolitikájára. Nade milyen is volt a legendává nemesült Vaslady politikája?

„Az aranykor, amely soha nem történt meg, csak ki lett találva” – John Major, a Thatchert követő konzervatív miniszterelnök szavai ezek, amelyeket tudtán kívül rögzítettek szalagra. Ma már egyre nagyobb divat a Vaslady politikájára hivatkozni mint a bajok megoldásának legjobb receptjére. Ám tényleg ez a legjobb recept? Egy nem mindennapi karrier állomásairól és örökségéről olvashatnak írásunkban, megszólaltatjuk Egedy Gergely történészt, a korszak szakavatott ismerőjét is.

Született kapitalista
Thatcher asszony Margaret Hilda Robertsként született 1925-ben egy angol vidéki kisvárosban, Granthamben. Családja vegyesboltot üzemeltetett, fürdőszoba nélküli lakásuk az üzlet fölött volt. Margaret fiatalon beletanult az üzlet működtetésébe, hamar megtapasztalta a létező kapitalizmus, a valódi verseny előnyeit és nehézségeit. A példaképének Winston Churchillt tartó ifjú hölgy aztán – szerény származása ellenére – ösztöndíjas lett Oxfordban, ahol a világháború után balra forduló egyetemi közeg ellenére rögtön bekapcsolódott a konzervatívok egyetemi klubjába. Később bele is vetette magát a politikába: 1959-ben parlamenti képviselő, 1961-ben a társadalombiztosítás államtitkára, 1970-ben oktatási miniszter lett a tory Heath-kormányban.

Idővel egyre nagyobb ellenszenvvel viseltetett az állami kiadások bármilyen fajtája iránt, és miniszteri kinevezése után az egyik első intézkedésével megszüntette a kisiskolások ingyenes iskolatejét. Arra hivatkozott, hogy az iskola oktatási funkciója előbbre való a szociális funkciónál, így a kormányzati takarékossági program jegyében megvonta a kisdiákok iskolatejadagját. A negatív visszhang ellenére kitartott elhatározása mellett – és az angolok nem tudták, hogy ez még csak a kezdet, és egykor majd jóval nagyobb jelentőségű dolgokat vág majd meg drasztikus mértékben.

Az elégedetlenség tele
A Margaret Thatcher hatalomra jutását megelőző angliai évek némileg emlékeztetnek a mai magyar helyzetre: a hetvenes évek második felében a munkáspárti Callaghan-kormány tehetetlenül nézte, ahogyan a brit gazdaság belemenetel a válságba. A világgazdasági recesszió miatt magasra szökött az infláció, 1,6 millió ember vált munkanélkülivé. A szakszervezetek az elvtársi kormányzat ellenére sztrájkokba és tüntetésekbe fogtak, néhol erőszakos jelleggel. Az utcákon megjelent a punk- és a szkinhedmozgalom, sláger lett a Sex Pistols punkbanda anarchiát követelő dala.

Csak tetézte a bajt 1978-79 zimankós tele: ahogy az idén is, akkor is meglepte az angolokat a leszakadó hó. Megbénult a közlekedés, hosszú ideig szünetelt a telefonszolgáltatás. A végső katasztrófa akkor következett be, amikor sztrájkba lépett egymillió közalkalmazott: szünetelt az oktatás, hegyekben állt a szemét az utcákon, nem látták el a betegeket, nem temették el a halottakat.A cikk folytatása...

James Callaghan ekkor fura tettekre ragadtatta magát: amíg az országban forrt az indulat, ő egy szakszervezeti kongresszuson egy század eleji sanzonénekesnő dalát énekelte el, áthallással arról, hogy nem lesznek előrehozott választások. A helyzetet megoldani képtelen munkáspárti kormánynak végül mégis be kellett dobnia a törülközőt. A választásokat nem meglepő módon az addigra már Thatcher vezette konzervatívok nyerték meg.

Ideológia és szociális függőágy
A tizenegy évnyi Thatcher-korszakot nem lehet megérteni a Vaslady ideológiája nélkül. Máris egy furcsa szónál járunk: Thatcher előtt hallani sem lehetett arról, hogy az angol konzervatívoknak ideológiájuk lett volna. Épp ellenkezőleg: a tory mentalitás ódzkodott mindenféle elméleti kerettől, amelybe bele lehet szuszakolni a folyton változó, organikusan fejlődő valóságot. Egyik legnagyobb fegyverük volt a kezdetben szocialisztikus, marxista Munkáspárttal szemben az, hogy a fennálló viszonyokat kevésbé sértő, pragmatikus politikát folytattak.

Margaret Thatcher hatalomra jutásával ez teljes mértékben megváltozott. Mi is hatott a Vasladyre? Nagy hatással voltak rá Friedrich August von Hayek, az osztrák liberális-konzervatív közgazdász munkái. Hayek – akit máig a neokon-neoliberális gondolkodás egyik atyjának tartanak – úgy gondolta, hogy a gazdasági folyamatokba való állami beavatkozás a szabadságot veszélyezteti. Thatcher konzervatív pártbeli mentora Sir Keith Joseph volt, aki szintén azt vallotta, hogy az állami beavatkozás súlyosbítja a megoldandó problémát. Sir Keith a vállalkozói kultúrában hitt, és azt javasolta, hogy csökkentsék az adókat, az állami kiadásokat és kölcsönfelvételeket, ezzel párhuzamosan pedig a vállalkozások és az egyének vállaljanak nagyobb felelősséget önmagukért. A brit arisztokrata emellett a privatizáció jelentőségét is Thatcher fejébe plántálta, és kifejtette: „A szociális háló szükséges, de kárt okoz, ha függőágy lesz belőle.”

A Vaslady első korszaka
Margaret Thatcher megfogadta mentorai tanácsait, és neki jutott a feladat, hogy megvalósítsa az elméletben jól működő programpontokat. Az 1979-es kampánybeszédében megígérte a jövedelemadó csökkentését, az állami költekezés visszafogását, a szakszervezetek hatalmának megtörését, az infláció csökkentését. Hangsúlyozta az egyéni felelősség fontosságát és a viktoriánus értékek (család, takarékosság, tanulás, rend) megőrzését.

Thatcher első négy évében el is kezdte a ma neokonzervatívnak, neoliberálisnak nevezett politikai ideológia megvalósítását, a kitűzött célok azonban csak részben valósultak meg: a makroökonómiai mutatók javultak ugyan (hiszen kőkemény monetáris politikával megtörte az inflációt), a munkanélküliség viszont megkétszereződött. A brit gazdaság nagyot nyert azzal, hogy beindultak az Északi-tenger olajfúrótornyai, így az ország nettó olajexportálóvá vált.

Ez azonban kevésbé hatotta meg az elégedetlenkedő tömegeket, és Thatcher valószínűleg el is búcsúzhatott volna a hatalomtól, ha Argentína aktuális diktátora nem ébred egy reggel azzal, hogy nemzeti büszkeség céljából el kellene foglalni a Falkland-szigeteket. Miután néhány száz argentin katona partra szállt a dél-atlanti szigeteken, Thatcher is észbe kapott, és hadat üzent Argentínának. A tory kormányzat a gyarmatbirodalmát sorra elvesztő, hanyatló brit nemzeti öntudat felélesztésére játszott, és ehhez segítséget kapott az egyre erősödő bulvársajtó egy részétől. A brit hadiflotta még egyszer megmutatta, hogy mire képes, és visszafoglalta az argentinoktól a félreeső szigeteket. A győztes hadjárat és a kapcsolódó propaganda hatására Thatcher népszerűsége az egekbe szökött, és 1983-ban könnyedén újraválasztatta magát.

Harc a belső ellenséggel
A Vaslady ezután elérkezettnek látta az időt, hogy leszámoljon a politikája útjában álló legnagyobb ellenféllel, a szakszervezeti mozgalommal. Itt ne keressünk párhuzamot a magyarországi helyzettel, nem Gaskó Istvánok álltak szemben a kormányzattal, hanem mindenre elszánt százezrek, élükön Arthur Scargill-lal, a bányászok radikális vezetőjével. A tory kormányzat évekig készült az összecsapásra: titokban jelentős szénkészletet halmozott fel, részben az éppen kommunista hadiállapotban leledző, Jaruzelski-féle lengyel államtól vásároltak. Ez a kevés pillanatok egyike lehetett, amikor Thatcher ideológiáját felülírta a pragmatizmus. A kormány téglákat épített be a szakszervezeti vezetésbe, és nagyvonalú végkielégítéseket ígért azoknak a bányászoknak, akik önként hagyják ott a munkahelyüket.

A cél ugyanis a jórészt veszteségessé vált, nagyrészt állami tulajdonban lévő brit bányaipar szanálása volt. Scargillék sztrájkja csaknem egy évig tartott, és többször brutális összecsapásokhoz vezetett a karhatalom és a militáns bányászok között. A kormányzat ügyesen felépített jogalkotási, rendészeti és médiastratégiája miatt végül ellehetetlenültek a sztrájkolók vezérei, és az emberek is elpártoltak tőlük. A sztrájk elbukott, az angliai bányák nagy részét felszámolták.

Thatcher közben folytatta a privatizációt is: hatalomra jutásakor a brit gazdaság körülbelül húsz százaléka volt állami tulajdonban. A Vaslady a magánosítással több legyet ütött egy csapásra: pénz került az államkasszába, csökkentette az állami kiadásokat, és gyengítette a szakszervezeteket (hiszen már nem a kormány ellen szervezkedtek). A privatizációban a manapság Magyarországon is felvetett módon kisrészvényesek is hozzájuthattak a vállalatok részvényeihez. Ideológiája alapján így akarta a tömeges kapitalizmust építeni a brit politikus.

A hanyatlás korszaka
1987-ben Margaret Thatcher sikerei csúcsán volt: jól működött a gazdaság, erősen élénkült a fogyasztás, erős volt a font. A konzervatívok ebben az évben harmadszor is megnyerték a választásokat. A siker után azonban megjelentek a repedések a thacherizmus alapzatán. 1989-re a túl gyors gazdasági növekedés miatt felpörgött az infláció, emelni kellett a kamatlábakat. Mindez lenyomta az ingatlanárakat, és a tíz év alatt tulajdonossá tett kispolgári és munkásrétegek újra szegényebbnek érezték magukat.

Thatcher mindezt megfejelte egy súlyos politikai hibával: eltörölte az általa nem kedvelt önkormányzatoknak járó iparűzési és ingatlanadót, helyette bevezette az egységes fejadót, amelyet minden tizennyolc év feletti polgárnak meg kellett fizetnie, vagyoni helyzetétől függetlenül. Thatcher azt remélte, hogy ezzel nemcsak a kormány, hanem maguk a polgárok is takarékosságra fogják szorítani az önkormányzatokat, de csalatkoznia kellett: a polgárok dühe ellene fordult. 1990 novemberében maguk a konzervatívok kényszerítették lemondásra a tizenkettedik éve regnáló miniszterelnököt.

Olyan, hogy társadalom, nem létezik
Thatcher ideologikus kormányzata soha nem volt egyöntetűen népszerű Nagy-Britanniában. Háromszor győzött a választásokon, de mindannyiszor csekély többséggel. Keményvonalas neokon-neoliberális politikáját még a tory párt sem fogadta el egyöntetűen: mindvégig megvolt a belső ellenzéke, amely a konzervatív hagyományokhoz hűen ódzkodott a merev, ideologikus kormányzattól, amelyben híre-hamva sem volt a szociális empátiának. Sőt Margaret Thatcher egyszer kijelentette: „Olyan, hogy társadalom, nem létezik. Csak egyének és családok vannak.”

A Vaslady brutálisan individualista nézetei nem találkoztak a brit társadalom többségének nézeteivel, igaz, lelkes követőkre talált a nyolcvanas években pozícióba került yuppie-rétegekben (és mai utódaikban, szerte a világon). A Vaslady nem bízott az államtól független politikai közösségekben: mivel nem hitt a társadalom létezésében, könnyű szívvel vette fel a harcot az önkormányzatok, szakszervezetek vagy más gyanús kommunák ellen. Individualista elképzelései távol maradtak a hagyományos konzervatívok közösségpárti, organikus szemléletétől.

Thatcher teljes mértékben szakított a neokon-neoliberális gondolkodók ősellenségével, a roosevelti, keynesiánus gazdaságpolitikával, amely a világháború utáni nyugati jóléti társadalmak alapját jelentette. Thatcher kétes örökségét jelzi, hogy dühös államlebontó elképzelései csak felemásan valósultak meg: míg a gazdasági életben bármi áron szabadulni próbált az állami szerepvállalástól, addig – például – katonai és rendészeti téren minden korábbinál erősebb kézzel lépett fel, lásd a falklandi háborút és a szakszervezetek letörését, vagy éppen az IRA elleni drasztikus fellépést.

Bár eredeti ideológiája szerint az állam visszavonulása miatt vállalkozó szellemű, kisebb vagy nagyobb tulajdonnal rendelkező tömegek jönnek létre, amelyek új, aktívabb és mobilisabb Britanniát fognak képviselni, a valóságban nem ez történt. Thatcher uralma alatt kettészakadt a brit társadalom: a kisebb-nagyobb jólétben élő felső kétharmadra és a leszakadó underclassra, köztük a több millió tartósan munka nélküli szegényre. Az elit folyóiratoktól a bulvársajtóig terjedő szociáldarwinista nézetek pedig megnyugtatták a briteket, hogy ez így is van rendjén.

A thatcheri gazdaságpolitika eredményei
1979-es hatalomra jutása után Thatcher a monetarizmus politikáját követte: mindent alárendelt az infláció letörésének és a költségvetési egyensúlynak. Az elv dogmatikus alkalmazásával elérte, hogy a munkanélküliek száma a nyolcvanas évek közepére meghaladta a három és fél milliót. A költségvetés egyensúlyának parancsa miatt sorra építették le az állami kiadásokat (a vasutat, a regionális fejlesztéseket).

A fennen hirdetett adócsökkentés sem valósult meg, sőt egy átlagos adófizető 1979-ben jövedelmének 31,1 százalékát fizette be az államnak, míg 1996-ban, a tory kormányzás végén ez 37,2 százalékra nőtt. London a nyolcvanas évek második felében még a pénzügyi szektorban is visszaszorulóban volt, a részvényforgalom tekintetében a negyedik helyre szorult New York, Tokió és Frankfurt mögött.

Nem járt jól a thatcherizmussal az oktatási szféra sem. Míg a hetvenes években az iskolatej elvonása okozott botrányt, 1985-ben már maga az Oxfordi Egyetem tagadta meg a Thatchernek szánt díszdoktori címet, mondván, „oktatáspolitikája mély és szisztematikus károkat okoz Nagy-Britannia egész közoktatási rendszerében”. Thatcher ugyanis a piaci elveket akarta érvényesíteni a közoktatásban, ami a szférában dolgozók heves ellenállásába ütközött. És Thatcher hiába volt nő, ez nem mutatkozott meg a férfiak és nők emancipációjában: tizenegy év alatt egy százalékot csökkent a két nem bérezése közötti különbség.

Kormányzása alatt sikerült elérni, hogy az átlagos brit családok reáljövedelme 37 százalékkal nőjön. Ez azonban úgy valósult meg, hogy a legszegényebb tíz százalék jövedelme 18 százalékkal csökkent, míg a leggazdagabb tíz százaléké 61 százalékkal nőtt. Nagy-Britannia 1979-ben a világ 13. legprosperálóbb országa volt, míg 1996-ra a 22. helyre esett vissza. A Vaslady szólamokban a brit nemzeti nagyság helyreállítását hirdette, de a valóságos számok homlokegyenest ellentmondtak ennek. 1990-ben az infláció tíz százalék fölé emelkedett, a gazdasági növekedés pedig egy százalékra esett vissza. Ahogy Egedy Gergely történész, a brit történelem kutatója mondta: „Nagy ívű átalakulásokat hozó politikájával tizenegy év után szinte ugyanoda ért vissza, ahonnan 1979-ben elindult.” A történész szerint Thatcher átfogó gazdasági és társadalmi átalakításba kezdett, és ez a hosszú távon jelentkező gazdasági eredmények mellett társadalmi felfordulást okozott.

A Vaslady öröksége
Majd húsz évvel Margaret Thatcher lemondatása után Nagy-Britannia felemás helyzetben van. A konzervatív John Major kormányfő fél szívvel folytatta a thatcherizmust, de leginkább egyensúlyozni próbált a Vaslady pártbeli hívei és belső ellenzéke között, és végül 1997-ben megsemmisítő választási vereségbe vezette a pártot. Major azóta leginkább kedvelt hobbijának, a krikettnek hódol.

Az 1997-ben győztes Tony Blair tízéves kormányzása az Új Munkáspárt, az új, harmadik utas baloldal térnyerését hozta magával: a Labour átvette a thatcheri hagyományokat, és minden osztályharcos, szocialista körítést elvetve a piacgazdaság barátjaként lépett fel – csak mindezt kiegészítette a szociális háló fejlesztésével és a liberális társadalomkép átvételével. Ez persze újabb konfliktusokat és máig kiható társadalmi problémákat hozott, de ez egy másik történet.

Furcsa módon Thatcher öröksége többet változtatott a Munkáspárton, mint a konzervatívokon. A toryk legújabb nemzedéke, David Cameron és Boris Johnson már egy teljesen újfajta, közösségi, zöld és együttérző konzervativizmust képvisel, egyre sikeresebben. Egedy Gergely szerint Cameronék szakítani kívánnak a thatcheri örökséggel, és középre tolnák a torykat, posztmodern politikai témákat, megoldásokat bevetve.

A Vaslady lényegében amerikanizálni akarta a brit gazdaságot és társadalmat, ám az eltérő hagyományok miatt ez csak részben sikerült, és a mai Nagy-Britannia – bár tagadhatatlanul magán viseli a thatcherizmus örökségét – nem alakult át Thatcher elképzelései szerint.

Thatcherizmus Magyarországon?
„Katasztrofális következményekkel járna a színtiszta thatcherizmus bevezetése Magyarországon" – mondta Egedy Gergely. Álláspontját azzal indokolta, hogy a mai magyar társadalom belső kohéziója sokkal gyengébb, mint a hetvenes évek végi brit társadalomé. „Thatcher kormányzása erősen növelte a társadalmi különbségeket, és ugyanez Magyarországon a kilencvenes évek eleje óta emlegetett latin-amerikanizálódáshoz vezetne."

A történész a jelenlegi körülmények között nem lát lehetőséget a skandináv, szociáldemokrata jóléti rendszer átvételére sem. A rajnai, keresztényszociális modell pártján áll, amelyben az állam mindenkinek biztosítani tudja a szociális minimumot. „Egy magyarországi thatcherista program szélsőségesen polarizálná a társadalmat, ami végső soron visszaütne a gazdaságra" – utalt Egedy Gergely az elszegényedés, a növekvő bűnözés és a kontrollálhatatlanná váló társadalmi feszültségek veszélyeire.

Tartalom átvétel