Dr. Léhmann György blogja

Panamaivá vált a siófoki nagyberuházást igérő izraeli cég

Siófok legdrágább ingatlanának - Holland Kemping - 2/3-ad értékesebb részének beépítését ígérő cég igéretében bízva Siófok Önkormányzata 1 milliárd forint közpénzt fordított fürdő építésére.
A cég által ígért négy épületből egy került az elmúlt hónapig eladásra, amikor adótartozás miatt végrehajtási eljárást kezdeményeztek az izraeli lakosu tulajdonosok cége ellen, majd a tulajdonosok egy panamai cégnek adták át üzletrészüket.

Rabosításom története

Kaposvári Nyomozó Ügyészség – Dr. Horváthné Fürst Gabriella vezető ügyész – által irt, jelen irt mellékletében olvasható 2007. február 2-i Ny. 195/2006. számú határozat egy általam 2005. november 24-én tanúmeghallgatás során tett kijelentésemmel kapcsolatosan többek között a következőket írta:

Vízmű-vízdíj katasztrófa előtt

Közel egy évvel ezelőtt fordultam az akkor még miniszter Dr. Fodor Gáborhoz „Ne sértegessük a Balkánt” írásommal nyílt levélben az alábbiak szerint:

Kételyek és bizakodás a miniszterelnök elleni eljárásomban

Korábbi iratomban – „A miniszterelnök indokolt feljelentésének körülményei” címűben, – röviden ismertettem a hivatali visszaélés bűncselekményével kapcsolatos büntetőjogi alapfogalmakat és Alkotmányban rögzített feladatait a mindenkori kormánynak, majd értelmeztem a jelenlegi miniszterelnöknek elhíresült 2006.

Ingoványos úton is csak a gebék pusztulnak

Hazánk leggazdagabb embere – Demján Sándor – a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott október 18-i csúcson 12 óra 11 perckor kezdte meg hétperces monológját azzal, hogy „Mindenki szégyellheti magát, aki az asztal körül ül”, majd beszélt arról, hogy béreket nem lehet megőrizni, adókon nem lehet változtatni és egy olyan átkozódással fejezte be beszédét, hogy mikor szakadjon a jelenlévőkre az épület mennyezete.

Szegény szerencsétlen hazánk elesett

Tisztelt Országgyűlési Képviselő Úr/Nő!

Kossuthnak 1849. szeptemberi vidini levelét aktualizálva, Önök mára kiérdemelték az alábbi értékelést:

„Szegény szerencsétlen hazánk elesett. Elesett nem ellenségeink ereje, hanem árulás és alávalóság által… Ó, hogy ezt megértem, s mégsem szabad meghalnom. – Az országgyűlési képviselőket felemelte e nemzet a porból, hogy maguknak örök dicsőséget, hazánknak felemelkedést, honfitársaiknak boldogulást szerezzenek. És ők a hazának gyáván hóhérjává lettek.”

Pörzse Sándor hitetlenkedése az igazságszolgáltatásunkról

Tisztelt Pörzse úr!

Tartalom átvétel