Libáért szavazatot: Történetek az új magyar demokrácia hajnaláról

  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.

Amikor még mindenki csak kóstolgatta a demokráciát 1990-ben. Korteskedés közben lelkes amatőrök próbálták kitalálni, mit kell adni, ígérni a népnek. Köztük Ártánd vezér – nevezzük őt így –, aki egy teherautónyi fagyasztott pulykával próbálkozott. Nyilvánosan nyikkanni sem tudott, nem úgy a szállítmányozó. Nagy fölénnyel megnyerte körzetét. Jöjjenek a rendszerváltó történetek!

Nem vállalnék külön fejezetet A rendszerváltás módszertana című átfogó munkában. Ódzkodásom legfőbb oka, hogy semmiféle metodikai tudatosságra, eljárásbeli összeszedettségre nem emlékszem, ha a nyolcvanas évek végére visszagondolok. Szervezkedtünk erőteljesen a múzeumban, a művészklubban, magánlakásokon, teherhajón, horgászladikban. Hogyne szervezkedtünk volna, ám arról lövésünk sem volt, hogy melyek a konspiráció alapszabályai, egy esetleges kampány szakmai elemeiről nem is beszélve.

Hosszú távon sem
A rinya és a lelkesedés váltólázában nyüzsögtünk, de a leglelkesebb pillanatainkban sem hittük, hogy itt, Magyarországon belátható időn belül szabad választások lesznek. Ha valaki nekem ezt mondjuk úgy 1988 elején teljes meggyőződéssel állítja, hát én magam segítem rá a muszájpulcsit, amint kijöttek érte az ápolók. Pontosabban: nagyon bíztunk benne (mi egyébért csináltuk volna az egész fesztivált?), de a lelkünk mélyén igazából nem hittük. Legalábbis én nem.

Az úgynevezett józan eszünk ugyanis a Kádár-korszakban fejlődött ki, és ez a józan ész azt diktálta, hogy a világ végéig minden marad, ahogy van. Apró változások lehetnek ugyan, de Kádár János emelgeti a vállát, a párttitkár mosolyog, a KISZ-titkár a VIT-re készül, a munkásőr a dobtárast simogatja, a ruszkik meg gyakorlatoznak, amíg világ a világ. Érdekes módon az sem érdekelt bennünket, hogy mennyire hiszünk annak sikerében, amit csinálunk; a kétség sem a bizodalmunkat, sem a tettrekészségünket nem csökkentette.

Direkt meggyőzések
Szerveztük az MDF-et, az SZDSZ-t, a Fideszt, hogy csak a legsikerültebbeket említsem, no meg tárgyaltunk, vitatkoztunk okos KISZ-titkárokkal és még okosabb párttitkárokkal. Felkészültségük akkor még az eszme és a direktíva védelmére összpontosult. Azt azért tudtuk, hogy nekünk van igazunk, és az volt a meggyőződésünk, hogy ők meg hiszik, amit mondanak. Meg akartuk hát győzni őket, így aztán elég érdekes színjáték alakult ki.

Ha a modern kommunizmus vagy az emberarcú szocializmus akkori bősz prókátorainak mai manőverezéseiben gyönyörködöm, bizony, elég röhejesnek látszik az egész akkori győzködési kényszerünk. De a forradalmi romantika már csak ilyen; tévedéseiben, marhaságaiban is van valami báj, úgyhogy később sem illik röhögni. Ja, meg még fiatalok is voltunk.

Indulhat a kampány
Egyszerre voltunk az események cselekvő alanyai és idétlenkedő követői. Egyszer csak ott tartottunk, hogy kerekasztal-tárgyalások indultak, különböző felkészítésekre hordtak bennünket, hivatalos formát kezdett ölteni az ügy. Itt tényleg választások lesznek? Tényleg. Jó, de akkor most mi a búbánatot kell csinálni? Először is jelöltek kellenek, ugye. No emiatt volt egy kis perpatvar, de csak olyan házi jellegű, a mai profi bélkiontással össze sem lehet mérni. A legnagyobb gond mégis az volt, hogy honnan a náthásból lövöldözzünk össze megfelelő számú és tehetségű jelöltet. Hajlítsunk drótból? Valahogy csak sikerült a toborzás, igaz, a mezőny kissé egyenetlen volt, de mégis a miénk. No meg a többiek sem vághattak fel. Ha már a jelöltek megvannak; jöhet a kampány. Először is ki kell menni a nép közé, igaz, eddig is ott voltunk, de most ceremoniálisan, ha úgy tetszik, nagygyűlésileg. Mentünk, szólamlottunk ünnepélyesen, elfogódottan: leváltottuk, megváltottuk, kinek mi dukált.

Egy igazi rétor
Egy mit sem ígérő hétköznap délután feljött hozzám maga Ártánd Vezér, jelölttársam, foglalkozását tekintve tanárember, mint jómagam, hivatására nézvést pedig főállású hazafi, később radikális nemzetmegváltó.
– Figyelj már! – kezdte –, te már tartottál ilyen gyűlést, vagy mit?
– Te hülye vagy? – kérdeztem vissza gyöngéden. – Mi már rongyosra szájaltuk a pofánkat, mindjárt itt az első forduló, te meg ilyeneket kérdezel?! Itt bizony be kell avatkozni, sürgős segítségre van szükség – szűrtem le –, ez a félnadrág még képes lesz elsittelni a körzetét, pedig nekünk áll a meccs. Mit tegyünk? Azt találtuk ki, hogy mivel már működtek az MDF-piacok, egy teherautó fagyott liba kíséretében bevisszük a Vezért a nép közé, s amíg Ilonka néniék baráti áron felvásárolják a készletet, Ártánd néhány frappáns retorikai futam révén megismerteti és megszeretteti magát honfitársainkkal.

Libaosztók
Szóltunk is a libás Bárónak, aki e terület referense volt, egyben persze fő libatenyésztő, majd megfelelő hírverés után egy IFA-nyi fagyott libát a Vezér, no meg a libás Báró társaságában kivezényeltünk a célterületre. A település lakói szép számmal meg is jelentek a kijelölt helyszínen, ma már kideríthetetlen, hogy érdeklődésük hány százaléka irányult a libákra és hány Ártánd mondandójára. Mindenesetre flottul indult az akció. De hát nincs az a zseniális terv, amelyet az élet ne módosítana, nem beszélve Ártánd Vezérünk szónoki képességeiről. Történt ugyanis, hogy az IFA platójáról elzúgatott néhány köszöntő frázis után a Vezér elakadt, mint a Ki mit tud? fehérgyarmati selejtezőjében a József Attilát szavaló túrricsei fejőnő. A helyzet egyre aggasztóbbá vált, az atyafiak kezdtek türelmetlenkedni (Ne makogj mán! Hol a liba?), a szerencsétlen baromfiállomány meg egyre csak olvadozott. Most mi lesz?

Csere: Báró
És akkor megtörtént a csoda! A libás Báró becserélte magát, mint amikor tíz évvel később Solksjaer pályára lépett a veszni látszó BL-döntőben. Ártándot betessékelte az IFA fülkéjébe, ő pedig átvette az irányítást.
– Tessenek emberek! Kiváló minőségű a liba! Importból visszamaradt, nagyszerű magyar termék!
– Tessék, drága! Mert ahogy az MDF programja is írja: a magyar termelők támogatása kiemelt jelentőségű! Hétszázötven forint lesz, aranyos!
– Csak szépen, sorban! Jut mindenkinek. Nyugodtan, ahogy az MDF mondja, tetszik tudni: nyugodt erő!
– Itt a visszajáró, gyönyörűm! Nem felejtettem ám el, de ugye, maguk sem fogják? Tudják: Pimpós Ártánd, MDF.
És így tovább, egészen a libák végezetéig. Mondanom se kell: Ártánd a választások második fordulójában minden ellenfelét betegre verte.

A szerző,
Mile Lajos rendszerváltó parlamenti politikus

Tartalom átvétel