Amikor még magyarok is játszottak a futball Eb-n

  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.
  • : Function ereg() is deprecated in /home/neplap/neplap.net/www/includes/file.inc on line 646.

Tudják, mikor szerepelt utoljára a magyar válogatott a labdarúgó Eb-n? Harminchat éve. De előtte nyert csalódásként megélt bronzérmet is, s ha érdekli, hogyan jutott a magyar foci a kontinens elitjéből a kiesőzónába, akkor tartson velünk időutazást!

Eltűnt sportemberek, letűnt csapatok, elfeledett sportágak, keresgélés a dicső múltban és a keserves jelenben. Kutakodjunk, milyen az élet a kiesőzónában! Ki emlékszik arra, hogy mikor játszott utoljára a magyar válogatott a futball Eb-n? Előre csak annyit: kizárólag az idősebbek.

Már csak egy hét, és kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság. Természetesen a magyar válogatott nélkül. Esély sem volt a részvétel kiharcolására – a legközelebb akkor jártunk hozzá, amikor a házigazdáról döntött az európai szövetség, mert hajszállal maradt le a magyar pályázat az osztrák–svájci mögött –, de nem voltunk mi mindig a selejtben, csak szép lassan csúsztunk bele a kiesőzónába. Most ezt a folyamatot nézzük végig.

1960: magyar nyitány
Az első Európa-bajnokságot, pontosabban akkor még Európai Nemzetek Kupáját 1960-ban rendezték, de a 17 nevező csapat nem egy tornán mérkőzött, hanem kieséses alapon, és csak a legjobb négy küzdött egy helyszínen. A magyaroknak történelmi pillanat jutott: 1958. szeptember 29-én ők játszhatták a sorozat első mérkőzését. Nagyjából ennyi szép maradt meg belőle, mert a moszkvai Lenin stadion 100 572 nézőjének legnagyobb örömére Iljin már a 4. percben megszerezte az Eb-történet első gólját, amelyet még két szovjet gól követett, Göröcs csak a 84. percben szépített. Egy évvel később a visszavágón már ott volt a válogatottban Grosics, Bozsik, Sándor és Albert is, de Vojnov góljával megint a szovjetek győztek, s jutottak tovább. Vigasznak csak annyi maradt, hogy a későbbi győztes ellen buktak el a magyarok.

1964: az egyetlen érem
Négy évvel később még nagyobb volt a konkurencia, már harminc válogatott nevezett, mégis jobban ment a mieinknek. A selejtezőben Wales ellen jutottak tovább (3–1, 1–1), majd a nyolcaddöntőben az NDK következett. Berlinben Bene és Rákosi góljával 2–1-re nyertek a magyarok, és ez volt a szerencse, mert a Népstadionban csak 3–3-ra futotta, igaz, Bene, Sándor és Solymosi is vezetést szerzett, de a keletnémetek kapaszkodtak. A nyolc között jött a bravúr: kettős győzelem Franciaország ellen (idegenben 3–1, a stadionban 2–1), és ezzel a válogatott bejutott a négyes döntőbe.

Az már balszerencse volt, hogy éppen a házigazda spanyolokat kapta az elődöntőben, de így sem volt elérhetetlen a finálé. Ma már meghökkentő, de a magyarokat tartották esélyesebbnek, Mátrai, Bene, Tichy, Albert volt a sztár a madridi Bernabeu stadionban. A hazaiak szereztek vezetést Pereda révén, de Bene hat perccel a rendes játékidő vége előtt egyenlített. Jöhetett a hosszabbítás és a 115. percben Amaro gólja, a labdát bekotorta Szentmihályi hálójába, a spanyolokat meg a döntőbe. A magyaroknak maradt a bronzmeccs, gyakorlatilag családi körben futballoztak a dánok ellen, s nyertek a hosszabbításban. Bene góljára Bertelsen válaszolt, majd a ráadásban a hátvéd Novák döntött: előbb bevágott egy jogos büntetőt, majd egy szabadrúgást is, és máris megvolt a magyar futballtörténet egyetlen Eb-érme. Jellemző módon akkoriban ezt is kudarcként könyvelték el. És örökítsük meg a dobogósok névsorát: Szentmihályi – Novák, Mészöly, Ihász, Solymosi, Sipos, Farkas, Varga, Albert, Bene, Fenyvesi.

1968: megint a szovjetek
Az első igazi Európa-bajnokságot 1968-ban rendezték, legalábbis akkor nevezték először így a sorozatot, s akkor vezették be a máig alkalmazott selejtezőcsoportokat. A magyarok Dániával, Hollandiával és az NDK-val kerültek egy négyesbe, csak a csoportelső jutott a negyeddöntőbe, de nem okozott gondot a továbblépés. Messzire azonban nem jutott a válogatott, mert a következő körben megint jöttek a szovjetek. Az első mérkőzésen tombolt a Népstadion, Farkas és Göröcs révén kétgólos előnyt szerzett a csapat a moszkvai visszavágóra, de ez is kevés volt. Solymosi hiába lőtt gólt a Luzsnyikiban, Tamás Gyulának kellett kikotornia a hálóból a labdát, majd Hurcilava és Bisovec már a szovjeteket juttatta a négyes döntőbe.

1972: a végállomás
Négy évvel később a selejtező megint simán ment, pedig Bulgária, Franciaország és Norvégia volt az ellenfél (bármennyire meglepő, egyedül a bolgárok tudták legyőzni a mieinket), annál küzdelmesebb volt a negyeddöntő. A románok ellen a Népstadionban Branikovits már a 11. percben vezetést szerzett, de Satmareanu egyenlített, majd Bukarestben is ez volt a forgatókönyv: Szőke gólját Dobrin, Kocsis Lajosét Neagu semlegesítette, és mivel akkor éppen nem volt divatban a hosszabbítás, jöhetett a harmadik mérkőzés, három nappal később, semleges pályán. Belgrád volt a helyszín, de minden más sokáig nem változott: Kocsis juttatta előnyhöz a magyarokat, Neagu egyenlített, de ekkor érkezett Szőke, és a 89. percben az elődöntőbe lőtte a válogatottat.

Jöttek megint a négyes döntőbe negyedszer is bejutó szovjetek, és ismét nyertek. A brüsszeli Anderlecht-stadion szerény közönségét nem nyűgözte le a két csapat, a meccset eldöntő gól olyan volt, mint az egész kilencven perc: Konykov egy szöglet után préselte a magyar kapuba a labdát. A mérkőzést szinte végigtámadó magyarok még egyenlíthettek volna a hajrában, de Zámbó tizenegyesét Rudakov kivédte. Az 1–0-s vereség után a bronzéremmel lehetett volna vigasztalódni, de ez sem jött össze. A belgák ellen öt perc alatt eldőlt minden: Lambert és Van Himst kétgólos előnyhöz juttatta a házigazdákat, és hiába szépített Kű Lajos tizenegyesből az 53. percben, esély sem volt a bronzéremre. Megint jött a nemzeti gyász, mert akkor még senki sem gondolta volna, hogy ez volt az utolsó Európa-bajnoki mérkőzés, amelyet a magyar válogatott játszott. Emlékeztetőül az „utolsók”: Géczi – Fábián, Bálint, Páncsics, Juhász P., Kű, Kozma, Albert, Dunai II, Juhász I., Zámbó (Szűcs).

1976–2008: három évtized a selejtben
1976-ban csak a második lett csoportjában a válogatott Wales mögött, Ausztria és Luxemburg előtt, és nem jutott tovább. Négy évvel később a mostani címvédő Görögország előzött be, pedig akkor sem tartozott a világ élvonalába, igaz, már a magyarok sem, nem beszélve a mögöttük végző finnekről és oroszokról. Az 1984-es Eb-től még messzebb kerültünk – pedig akkor már formálódott a mexikói világbajnokságra kijutó Mezey-csapat –, csak Luxemburgot sikerült megelőzni a selejtezőcsoportban, Dánia, Anglia és Görögország is jobb volt. Húsz éve a későbbi győztes hollandok nyerték a csoportot, a magyarok harmadikak lettek, 1992-ben a szovjet, olasz, norvég hármassal szemben esélye sem volt a válogatottnak. Az angliai Eb előtt megint csak negyedikek lettek a magyarok, Svájc, Törökország és Svédország mögött. A 2000-es tornát ugyancsak ki kellett hagyni, Románia, Portugália és Szlovákia is jobb volt, négy éve pedig a svéd, lett, lengyel trió mögött szerénykedett a magyar együttes. Az idei Európa-bajnokság selejtezője a mélypont, csak hatodik lett csoportjában a válogatott, mindössze Máltát tudta megelőzni, előtte Görögország, Törökország, Norvégia, Bosznia-Hercegovina, Moldova volt a sorrend.

Egykoron azért sírtunk, hogy nem mi vagyunk a legjobbak, most meg alulról szemléljük Európát.

Tartalom átvétel