Tavaly január óta a namíbiai Otjivero faluban minden 60 év alatti lakója havi 100 namíbiai dollárt vehet fel a gépből, feltétel és megkötés nélkül, állampolgári jogon. A program hatására az első évben 42-ről 10 százalékosra csökkent az alultáplált gyermekek aránya, az AIDS-betegek pedig a kiegyensúlyozottabb táplálkozás hatására jobban reagáltak a kezelésre. Az 92 százalékosra emelkedett iskolába járók aránya, a helyi klinika bevétele pedig ötszörösére emelkedett.
segély
A brit kormány is a monoki modell bevezetését fontolgatja
Gábor, 2008, augusztus 2 - 21:16A brit kormány is fontolóra vette a monoki rendelet bevezetését. Monok képviselő-testülete május 21-én módosította a gyermekvédelem helyi szabályozásáról, valamint a felnőttkorúakra vonatkozó szociális gondoskodásról szóló rendeletét, amelyeket a közigazgatási hivatal több területen alkotmánysértőnek talált. A testület azonban nem hátrál meg.
Munkaügyi miniszter írása a segélyezésről
Néplap, 2008, július 1 - 09:38Szűcs Erika: "A jólét forrása a munka."
Reális célkitűzés-e ön szerint, hogy egymillióval lehet Magyarországon növelni a munkahelyek számát?
Csökkenő afrikai segélyezés
Néplap, 2008, július 1 - 09:07Már csak általánosságban, a 2005-ös gleneaglesi találkozón megfogalmazott évi 25 milliárd dolláros célkitűzés említése nélkül beszél az afrikai országok segélyezéséről az a közleménytervezet, amelyet jövő heti találkozójukon vitatnak meg a G8 vezetői.
Segély? Majd ha többet dolgozik!
Néplap, 2008, március 25 - 02:08Polgármesterek kezdeményezték a közelmúltban, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülők vállaljanak több közcélú munkát, ezzel is hozzájárulva a települések közfeladatainak elvégzéséhez.
