bulvár

13ezer cseh vásárolt "telket" a Holdon

A cseheknek két éve van lehetőségük arra, hogy 999 koronáért (10 247 Ft) egy hektárnyi (4047 négyzetméter) telket vegyenek a Hold felszínén. A telkeket a Hold Nagykövetsége társaság árusítja.

Halálos: fél liter vodka egy óra alatt

Nem szabadna szórakozni az alkohollal - figyelmeztetnek annak a néhai egyetemistának a szülei, aki azután halt meg, hogy fogadásból megivott fél liter vodkát.

Hatvan évig lógott a fán egy katona holtteste

Egy második világháborús katona mohával benőtt holttestére bukkantak ausztrál turisták Pápua Új-Guineában. A ausztrál hatóságok szakértőket küldenek a helyszínre, az illető származását még nem sikerült kideríteni.

Érdemes aukción számítógépet venni - jobb mint a lottó ötös!

Három bank egymilliónál is több ügyfelének adatait tartalmazó számítógépet adtak el az eBay internetes áruházon keresztül. Ez már a sokadik eset Nagy-Britanniában, amiben szigorúan titkos adatok vesznek el és kerülnek illetéktelen kezekbe. Múlt héten százezernél is több bűnöző adatai tűntek el.

Milliárdokat hagyott gyermekeire Ceausescu egykori barátja

A romániai Lugoson hétfőn temették az egyik leggazdagabb román állampolgárt. A 91 éves korában elhunyt Josif Constantin Dragan becslések szerint 1,6 milliárd dolláros vagyont hagy hátra 35 éves feleségére, és három kisiskolás korú gyermekére.

Börtönbe zárják, mert csomagmegőrző automatában élt

Több hónapos börtönbüntetést kapott az a hajléktalan férfi Németországban, aki az elmúlt 9 évben egy csomagmegőrző automatában élt egy vasútállomáson.

Egy angol hacker szerint földönkívüli technológiákat használ az USA

kép

Gary McKinnon, az ufók létezésének titkát illegális módszerekkel feltárni vágyó brit hacker a "minden idők legnagyszerűbb katonai feltöréseként" aposztrofált műveletet betárcsázós nettel, azaz 56k modemes kapcsolat révén valósította meg.

Tartalom átvétel